Lois Lowry - Emlékek őre (értékelés)

Az emlékek őre, bár fiatal felnőttek számára íródott, aligha tekinthető könnyedebb olvasmánynak, mint Orwell 1984 c. műve. A gyermekkönyv jelleg ne tévesszen senkit, Az emlékek őre egy helyet minden dísztópia rajongó polcán megérdemel.


Jonas izgatottan készül a tizenkettedik születésnapjára, amikor a Tanács végre eldönti milyen foglalkozást szán a fiúnak. Ám, ahogy az osztálytársai sorban fellépnek a színpadra, Jonas neve kimarad, őt ugyanis egy különleges feladatra választották ki: Jonas lesz az emléke őre.
A könyv, ifjúsági regény létére, Lois Lowry stílusa és nyelvezete miatt felnőtt fejjel is élvezhető volt. Elmaradt például a Párválasztóra jellemző "szájba rágós" stílus, a kezdetleges párbeszédek okozta frusztráció, s ez kissé meg is lepett. A cselekmény azonban elég nehézkesen indult be. Az bizonyos a "valami", a különös borzongás, ami miatt a kezembe vettem a könyvet, abban a pillanatban kezdődött el, amikor Jonas végre a társadalmuk mögött rejtőzködő titkok birtokába jut, éppen ezért hatalmasat csalódtam, hogy onnantól csupán 20-30 oldal volt hátra a könyvből. Olykor-olykor túlzottan is részletesen olvashatunk magáról a rendszerről, ami egyébként a sci-fikben alapvetően elvárás, de itt majdnem a cselekmény rovására ment. Ahogy a legtöbb általam olvasott negatív utópiában, az egyszerű alaptörténetet csupán a kontextus tette érdekessé.

A könyv sorozat első része több olyan kérdést is felvet, amelyen a célközönség tagjai, de még a felnőttek nagy része is nehezen tudná átrágni magát. Ilyen többek között a sokat tárgyalt "túl sokan vagyunk földön" - elmélet, az eugenika, valamint a eutanázia kérdése. Minden, ami ebben a kis társadalomban korábban elromlott, (pl.: az éhínség) a túlnépesedés, és a társadalomra nézve haszontalan személyek kitartása idézte elő, éppen ezért az új rendszert mindezek elkerülésére építették fel, ami egészen a velünk született vágyak, érzések elnyomásáig fajult.. Ez a fajta tiltás és elnyomás már George Orwell 1984 c. könyvében is megjelent, bár míg ott csak "szexbűnnek" nyilvánították a nem gyermeknemzésre irányuló aktust, Lowry hormontabletták bevetésével képzelte a libidó, sőt a legelemibb emberi ösztönök tartós visszaszorítását. Regényében a társadalmat elemeire bontotta és új, mesterségesen összeállított családokat hozott létre, akiknek tulajdonképpen semmi közük nincsen egymáshoz. Így nevelkedett fel Jonas, a történet főhőse is, aki tizenkét évesen volt kénytelen szembesülni az őt körülvevő világ bűneivel.
Első ránézésre Az Emlékek őrének világa kisarkított jövőképnek tűnhet, azonban ha jobban belegondolunk népességszabályozás ma is létezik, sőt néhány éve az eutanázia is új köntösben egyre elfogadottabbá válik. Orwell és Lowry elképzelésével szemben, mivel a szexualitás túl nagy örömet okoz, hogy elnyomható vagy tartósan megtiltható legyen, jobb ötletnek tűnhetett menedzselni a dolgot úgy, hogy abból lehetőleg ne származzon utód. Az intim együttlétet a fejekben szorosan összekapcsolni a fogamzásgátlással, különböző eszmékkel, az abortusz népszerűsítésével, valamint az egynemű kapcsolatok támogatásával. Ez a népességcsökkentés koreográfiája az új világrendben. Egy tavaly megjelent cikk szerint az Európai Unióban három országban is létezik az aktív eutanázia, bár speciális esetekben további négy országban asszisztálhat orvos a betegek halálához. Gyermekek, tinédzserek és felnőttek esetében az engedélyezett halálról, mint emberi jogról egyelőre csendes vita zajlik, közben a világ különböző pontjain (pl.: New York) a magzatok élete felett az anyák akár születésük pillanatig rendelkezhetnek. Innen vajon sok kicsi, vagy egyetlen nagy lépéssel jutunk el majd addig, hogy gyógyíthatatlan betegek/bizonyos életkort betöltő idősek számára kötelezővé tegyék?
A könyv másik központi témája (a sok közül) maga az emberség kérdése. Jonasnak az Emlékek őreként különleges feladata volt: átvenni és megőrizni az emlékeket az emlékek korábbi őrétől. Ezáltal megadatott neki mindaz, amiről tudta, a kortársainak sohasem lesz része: látott színeket, emlékezett háborúkat, megtapasztalta a szeretetet és megtudta, hogy a környezetében oly gyakran használt "elbocsátás" szó valójában kivégzést jelent. A körülötte élő emberek nem néztek szembe a múlttal és az elmúlással, s ezzel minden eszközük megteremtettek a békés, tartós fennmaradásra, de vajon megéri? Élhet az ember bizonyos korlátok között, a megtapasztalás, megértés lehetősége, emlékezés, tudás és tudásvágy nélkül?

A hosszú olvasmány és leírások után a befejezés olyan hirtelen jött el, akár a villámcsapás, éppen ezért nagy megelégedésemre szolgált a felismerés, hogy bár nem annyira köztudott, létezik folytatás, nem is egy... Alig várom, hogy azoknak is nekiessek, de előbb ejtsünk néhány szót a filmadaptációról.
Bár a készítők nem spóroltak a szereplőgárdán, amikor olyan színészeket kértek fel, mint Meryl Sreep, Kate Holmes és Jeff Bridges, a film még sem lett sikeres és még annyira jó sem... Persze érthető, hogy a befejezetlen történet miatt valahogy le kellett kerekíteni, mégis zavartak a változtatások, például, hogy Jonas barátai nagyobb szerepet kaptak, mint a könyvben, még ha a feldolgozás esetében így volt értelme. Egy film sosem tud ugyanúgy visszaadni egy történetet, és érzésvilágot, mint egy könyv, de tetszett, ahogy itt a konfliktus bemutatását megoldották. A könyvben inkább sejtették, a filmben ki is mondták, hogy a rendszert a nagy éhínségek miatt alakították ki ilyen formában, és bár kegyetlenségnek tűnik gyerekeket és időseket ölni, szerintük még mindig jobb, mint százak szenvedését nézni tehetetlenül. 
Tényleg csak ez a két lehetőség létezik? 


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.