2019-es évértékelő - könyvek, élet, írás

Ember tervez, Isten végez - ahogy mondják, - az élet pedig folyamatosan újraírja a történeteinket. Év elején egy Facebook poszt erejéig összegeztem a bloggal kapcsolatos terveimet - ebben a bejegyzésben pedig ennek eredményeiről szeretnék beszámolni nektek.




Legfőbb célok...

El sem hiszem, hogy eltelt egy év, mióta eddigi életem egyik legszomorúbb karácsonyát és szilveszterét követően vígasz életcélokat kerestem az irodalomban a túlélésért, most pedig, Istennek hála minden a visszájára fordult és új, izgalmas feladatok előtt állunk.

Őszintén szólva nem kürtöltem világgá a legnagyobb célt, amit kitűztem erre az évre. Talán a dolog sikertelenségének lehetősége miatt ami ebben az esetben sokkal, sokkal jobban fájt volna, mint az, hogy nem sikerült annyi disztópiát bemutatnom nektek, mint szerettem volna. Sőt, még az első regényem meg-nem-írásánal is jobban (pedig azt is meglehetősen nagy kudarcként éltem meg). A legfontosabb, aminek a megvalósulásában bíztam: a gyermekáldás. Korábban már írtam nektek az előzmenyekről, és fogok is írni ezután a dolog folytatásáról, de egy másik platformon, amiről egyelőre nem árulnék el ennél többet.
Jelenleg viszont azt az örömhírt szeretném megosztani veletek: idén november közepén megszületett Tóth Gellért Villmos (képért kattints ide).


Blogról és írásról...

Emellett minden más, mint például az írás - jócskán eltőrpül. Idén, egy haiku kihívásnak köszönhetően inkább verseket írtam, és ennek egyenes következményeként az Instagramm-fiókom  lassan, de biztosan "könyvstagramból" "verstagrammá" alakult, a követőim száma pedig az év kezdetéhez képest megkétszereződtek! :)



A prózákkal kapcsolatban rengeteg új ötletet termeltem ki idén és az írástechnikai könyvek sokat segítettek átlátni, hogy alapvetően mit rontottam el, és mi okozza az elakadást. Ilyen szempontból ez az év nagyon hasznos volt. Azonban a legkevésbé sem akarnám magamat mentegetni, sokkal többre mentem volna, ha egy kicsit rendszeresebben és összeszedettebben állok hozzá, illetve, ha nem forgácsolom szét az energiáimat és időmet millió projekt között. Ennek többek között a már második éve húzódó blogregényem, az Emma sztori látta kárát.

A disztópiákról, ha beszámolni nem is sikerült, de jócskán olvastam belőlük, szóval, ami késik nem múlik, jövőre több ajánlót, összegzést is tervezek belőlük.


Várólista...

mivel sajnos nem könyvek között szocializálódtam és az eddigi életem több, mint felét úgy éltem le, hogy az olvasás nem volt szerves része az életemnek, most is nagy kihívást jelent, hogy nem felejtsem ki a mindennapjaimból az olvasást - bár könyveket vásárolgatni még mindig az egyik kedvenc tevékenységem.
Az idei célom volt, hogy legalább 50 könyvet el tudjak olvasni egy év alatt, és Molyon is végre elnyerhessem azt a fránya plecsnit - legalább ebben nem vallottam kudarcot.




A végre nem hajtott tervek ellenére sem tartom az idei évet akkora kudarcnak, mint ahogy ezt racionálisan gondolhatnánk. Az eredmények tekintetében levontam a megfelelő konzekvenciákat, és tudom, hogy mely változtatásokat kell a célkitűzés és végrehajtás területén is eszközölnöm, amely talán számotokra is hasznos lehet:

- általános célkitűzések helyett, nagyon konkrét dolgokat kell megfogalmazni
("többet szeretnék írni/olvasni" helyett - min. napi fél óra írás naponta)

- pontos határidőket kell meghatározni, (hosszabb folyamatok esetében több lépcsőben)
(pl.: nem elég, hogy "2020-ban szeretnék nyelvvizsgát"- melyik nyelvvizsgaidőpontra készülök fel)

- reális célokat kell megfogalmazni, amit radikális áldozatok nélkül is meg lehet valósítani és a "gyengébb" napokon, kevés hibahatár mellett is teljesíthetők

- olyan céljaink legyenek, amik nem csak most kezdtek el érdekelni minket, biztos, hogy fél év múlva is ugyanolyan fontos lesz



Remélem mindezt alaposan átgondolva, ti is eredményesebb, sikeresebb év elé néztek majd!


-----


Nektek hogy sikerült az idei év?
Volt újévi fogadalmatok? Vagy a jövő évre szeretnétek ilyet kitűzni?

Válaszaitokat várom kommentben! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.