Szemezgessünk! A viskó írójának következő könyve: Kereszt utak

A hatalmas világsikerű A viskó után a szerző újabb kötetében a lélektan mély bugyraiba vezeti az olvasót, ahol a keresztény gondolkodás, hit és a fantázia keverékében emberi sorsok fordulatos eseményeinek szemtanúi lehetünk.



William Paul Young mélyen átgondolt remekműve után hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a Kereszt utak olvasásába egy az előző hasonló olvasási élmény után áhítozva, amit – többé-kevésbé – meg is kaptam tőle.

A viskóban az élet szinte minden területét érintette az író, így nem tudtam mire számítsak. Míg a Viskó elsősorban a megbocsátás és újrakezdés témája körül forgott, a Kereszt utakban inkább a gyógyulás és halál került főszerepbe. A szerző a Bibliában megismert szellemi törvényszerűségeket a saját, etnikailag is igen sokszínű fantáziavilágával vegyítette, amely hol megbotránkoztató, hol megható eredményt hozott.
Kétségtelen, hogy W. Paul Young magasra tette a mércét és igyekeztem a kötet olvasása közben mellőzni az összehasonlítgatást, ám ezt maga a szerző hiúsította meg, amikor folyton-folyvást utalásokat tett a másik történetre. Ha nem közvetlenül előtte csuktam volna be A viskót, a rengeteg utalást érthetetlennek és igen zavarónak találtam volna. Például ismét előkerült „Papa”, mint megnevezés, azonban minden magyarázat nélkül, hiszen Tony lelkivilágában ő már külön személyként nem kapott akkora szerepet. Emellett viszont az új történetben is rengeteg új apró direkt és rejtett mondanivalót hozott be, ami miatt ismét nem úsztam meg, hogy a teljes megsértéshez időről-időre vissza kelljen lapoznom egy korábbi részhez emlékeztetőül.
Minden hibája ellenére, A viskóhoz hasonlóan a Kereszt utakat sem sorolnám az „egyszer olvasós” regények sorába.

A könyv borítójának hangulatának és a fülszöveg összhangja teljesen felcsigázott, ám valahol a közepén tudatosodott bennem, hogy a leírás ahelyett, hogy csupán ízelítőt adott volna, úgy viselkedett, mint a mai amerikai filmsikerek előzetesei: a  történet legérdekesebb mozzanatait, - többek között olyan fordulatokat, amelyeket a szerző valószínűleg fontos csattanónak szánt, - előre az orrom elé tolta megfosztva a meglepetés erejétől.

Maga az olvasás élmény kezdete pedig nagyon emlékeztetett arra, amikor tizenkét évesen A párizsi Notre-Dame-nak estem neki hasonló izgalommal. A könyvtárból kilépve már alig vártam, hogy elmerüljek az olvasásban. Aztán pedig az első oldalak után - szó szerint és szellemi értelemben egyaránt – elaludtam. A bevezető hosszúra és szárazra sikeredett és még 50 oldal után is csak remélhettem, hogy végre történni is fog valami.

A fent említett kellemetlenségeket leszámítva azonban a történet és az alapötlet érdekesnek bizonyult, még ha a megvalósítása – Tony fejről-fejre való vándorlása -  néhol gyermetegre is sikerült. A karakterek egytől-egyig szerethetőek voltak, közülük leginkább Maggie alakja áll közel hozzám, akinek a Tonyval való első találkozása azóta is megmosolyogtat. Persze a főszereplő végső döntése már az elején sejthető volt, a karakterek sorsának alakulása gyönyörű lezárást kapott.


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.