Emma - 6.rész



Emma levegő után kapkodott. Épphogy elszenderült azután, hogy Paul magára hagyta a szobában, a múlt éjjel izgalmai rémképek formájában követték. Álmában ismét kunyhóban találta magát, de ezúttal a Paul által meggyilkolt ember is mellette feküdt. Élettelen szemei egyenesen rámeredtek. Aztán egy őrült mosoly jelent meg az arcán, Emmára kacagott, és kúszni kezdett felé a sárban. A holttest közben bomlásnak indult és egyenként törtek le róla végtagjai. Amikor vészesen közel került hozzá, és Emma a bilincs miatt képtelen volt már távolabbra húzódni, megjelent Paul. Pisztolyát előre nyújtotta, ám az élő halott helyett Emmát vette célba. Kiáltani szeretett volna, hang azonban a torkán akadt, s amikor a férfi homlokához szegezte a fegyverét, hirtelen zihálva felriadt. 
Testét átjárta a reszketés. Szívdobogásának hangja minden más neszt elnyomott körülötte, miközben pillantása vadul pásztázott körbe. Most még a szoba csukott ajtajai sem jelentettek számára elég védelmet. Magára húzta a vékony takarót, majd az ágy és a fal között a földre kuporodott. Jó néhány percbe telt, míg visszanyerte lélekjelenlétét, s tudata kitisztult. Hálás volt ugyan a csendért, amit a hajnalban elsőként ébredező madarak csicsergése tört meg, de egyben átkozta is, mert esélyt adott rá, hogy magára maradta gondolataival.
Múlt éjjel megmenekültem Voronivtól és az embereitől. Kiszabadultam a kunyhóból. Nem vagyok megkötözve, már nem vagyok fogságban… Vagyis…
Valóban nem vagyok fogságban? - kérdezte magától, és ismét remegés rázta meg a testét. Paul azt állította rendőr, de semmilyen igazolványt nem mutatott, és ha mutatott is volna… Honnan tudhatná, hogy valódi? Miért egyedül szabadította ki, és miért nem találkozott azóta a kollégáival, más rendőrökkel? Fegyvere van, és egyértelművé tette, hogy nem riad vissza, ha embert kell ölnie. Elképzelhető, hogy ő valójában Voroniv ellensége, és ugyanazért a pénzért akarja őt fogva tartani, mint ő?  Ki ez az ember valójában?
A megannyi kérdés, és feltételezés még inkább kétségbe ejtették. Az őrjítő bizonytalanság megbénította, és egy ponton azt kívánta bárcsak a férfi őt is inkább agyonlőtte volna, mint álmában. Térdét átkarolta és előre-hátra dőlőgélt a földön. Körmeit olyan mélyen a húsába vájta, hogy itt-ott kiserkent a vér, s idővel a feje is hasogatni kezdett a görcsös sírástól. E néhány apró kellemetlenség azonban rég meg sem közelítette Emma ingerküszöbét. A teste régóta egy szenvedésekkel teli körforgásban ragadt, de a kiszikkadt lelkében parázsló tűz újra szikrát kapott.
Elviselhetetlennek tűnt az elképzelés, hogy talán soha sem lehet újra szabad, de ennél s rosszabb volt arra gondolnia, hogy nincs is miért hazatérnie. Hónapok teltek el és senki, sem a barátai, sem a családja nem próbálta kiszabadítani. Legalábbis ő nem tudott róla... Látszólag a saját apja a pénzt választotta helyette. Egész életében egyedül a nagyszülei, és Fabien nem próbálták kihasználni. Bár könnyen lehet, hogy ez utóbbi sem volt igaz. Ha az édesapjának nem ér semmit, akkor mások, mondhatni idegenek, mint Tamira, Fabien és nővére Léa, akiket annyira szeret, miért ne fordulnának el tőle? Előfordulhat, hogy otthon már nem várja senki? Talán azt hiszik meghalt, és továbbléptek, hiszen miért is ne tették volna? Emma nem más, csupán egy aprócska elhanyagolható tényező mások életében. Érzései mázsás súlyként nehezedtek rá, és préselték őt egyre kisebbre. Annyira kicsinek és feleslegesnek érezte magát, akár egy porszem, aki valóban nem ér többet annál, mint ahogy Voroniv bánt vele. 

A fájdalom pillanatokon belül vadul tomboló futótűzként terjedt szét benne. Elborították a lángok, s mint a máglyán égő elítélt ő is bármit megtett volna, hogy elmulassza. A legjobb lesz véget vetni az egésznek...
Összeszedte minden bátorságát és kis lépésekkel haladt előre. Először kilesett a takaró alól, s miután meggyőződött róla, hogy senki sincs a szobában, felállt.. Pár másodpercig az ajtóra meredt, és várt. A zárban nem volt kulcs, és semmilyen lehetőséget nem látott rá, hogy bezárkózzon. A lehető leghalkabban, de futva igyekezett a fürdőszobába és miután becsukta maga mögött, az ajtó elé húzta a szennyes kosarat és a szemetest. 
Remegő kézzel megnyitotta a csapot. A víz hatalmas robajjal zúdult alá a zuhanyrózsából, de így sem nyomta el az Emmából felszakadó sírást. Szíve vadul zakatolt, miközben a csap szélének támaszkodva könnyeivel áztatta a padlót. Lassan kihúzta a fiókot és kiemelte belőle a korábban látott pengét.
Paulnak valószínűleg elkerült e a figyelmét a bontatlan csomagolású borotvapenge, vagy talán eszébe sem jutott, hogy a nőnek megfordulhat a fejében, hogy a rendeltetésétől eltérően használja.
Mindenesetre szívességet tett vele - gondolta Emma és az aprócska tárggyal a kezében, ruhástul beszállt a kádba.
Behúzta a zuhanyfüggönyt majd leült. Lefejette a papírt a papírcsomagolást a pengéről.

***

Paul, miután magára hagyta Emmát a szobában, nehezen küzdötte le a vágyát, hogy maga is befészkelje magát egy kényelmes párna és takaró meleg ölelésébe. Hajlamos volt elfelejteni, hogy az egész éjszakás ébrenlét már nem ment olyan egyszerűen, mint húszas évei derekán és éppen most vállalta túl magát, amikor egyetlen apró részletkérdés is romba dönthet mindent, amiért eddig olyan keményen dolgozott. A bukás elkerüléséhez szellemi és fizikai képességei legjavára lett volna szüksége és joggal rettegett, hogy egyik vagy másik hamarosan cserben hagyja. 
Mindenek előtt emberi külsőt kellett öltenie. Igaz, máskor is előfordult már, hogy éjszakába nyúlóan videojátékozott, vagy focimeccset nézett csöndes magányában, de most, a McClean-ügy okozta felfordulás közepén jobb lett volna, ha nem kelt feltűnést az őrsön. Ha más nem is, Colin egészen biztosan megjegyezné, ha McClean rejtélyes szökése után Paul egyik napról a másikra beteget jelent, vagy szemmel láthatóan a szokásosnál is nyúzottabb. Leginkább azonban attól tartott, hogy esetleg fáradtságában elszólja magát. A kis tanítványa tapasztalatlan volt ugyan, de nem reménytelenül ostoba, ráadásul egész nap a sarkában loholt.

Bekapcsolta a kávéfőzőt, majd a nappaliban elnyúló, hosszú, halványzöld kanapéra huppant. Ezen a ponton kénytelen volt megállni egy pillanatra, hogy újra sorra vegye a tervét, hiszen rettentő sok múlott a következő lépésein. A lebukása hajszálon függött.
Míg Emma az emeleten aludt békésen, egykori fogva tartói közül az egyik, alig néhány szinttel lejjebb, a garázsban ült megkötözve, lőtt sebbel a vállán. Ha valamiképpen hiba csúszik a számításaiba és tervének bármelyik pillérje kidől, vagy akár repedezni kezd, az beláthatatlan következményekkel járna. A kanapé párnáiba süppedve eszmefuttatása azonban csakhamar káoszba fulladt, és a közelmúlt emlékeivel jártak szürreális, mégis igaznak tetsző furcsa táncot. 

Pault a kávéfőző éles kattanása riasztotta fel rövid szendergéséből. Hallatára a férfi hirtelen az órájára pillantott. Alig fél órája maradt, hogy a szokásos időben beérjen az őrsre. Hirtelen felpattant, majd mint akit ágyúból lőttek ki, a garázs felé vette az irányt. 
Kezét a fegyverén tartva óvatosan belépett a garázsba. Látszólag minden, - McCleant is beleértve - éppen úgy volt, ahogy hagyta. A fogoly előredőlt a széken, fejét lógatta. A körülötte képződött vértócsa távozása óta majdhogynem nagyobbra duzzadt. Átvérzett ingét és szintén vérző kezeit elnézve, balsejtelem kerítette hatalmába, ami minden felé megtett lépéssel erősödött. Lerántotta fejéről a zsákot. A férfi szemei fénytelenül meredtek előre. Paul pulzust keresett a csuklójánál, a nyakán, de életnek jele sem volt a férfin. Elsápadt. A pár lépéssel arrébb álló asztalhoz ment és dühödten ütlegelte. Egyedül a maga elővigyázatlanságát okolhatta miatta. 
McClean holttestének eltüntetése újabb problémát jelentett. Még egy hatalmas ütést mért az asztalra, majd visszaszaladt a házba. Kapkodva kipakolta a konyhaszekrényt, míg végre talált néhány nagy kukás zsákot, amiből kettő egymásba fordítva el tudná nyelni McCleant hulláját. Éppen ragasztószalagért indult volna, amikor valaki csöngetett. 


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.